Kissé máshogy lesznek ezentúla szövegek, mivel az újfajta world-el írok :) !!!
Mirajane…
- Még épp időben… - sóhajtott fel Gray, mikor leértünk a gyengélkedőhöz. Az intézeti orvos Puliska-san se szó, se beszéd, amint meglátta Levy-t kikapta Gray kezéből és magukra zárta az ajtót.
- Én azért aggódom. Erza-san ott maradt… - fűzte hozzá Juvia is. Csak én nem szólaltam meg. Lehajtott fejjel ültem az orvosi szoba előtt és csak imádkozni tudtam, hogy Levy sérülései ne legyenek olyan súlyosak, mint amilyeneknek tűntek.
- Hol van? – fel sem kellett néznem, tudtam, hogy Gazille az. Anélkül, hogy ránéztem volna érezni lehetett, hogy ideges és aggódó. Ha csak egy pillanatra is, de megremegett a hangja.
- Puliska-san éppen vizsgálja. Nem mondott semmit, csak bevitte
- Megölöm az a nőt! – mordult fel. – Ez a harmadik alkalom. Ezúttal nem ússza meg büntetlenül.
- Egyet értek, menjünk és kapjuk el! – bátorodott fel Gray is, mire felkaptam a fejem.
- Nem hiszem, hogy ez lenne a… - Gray a szavamba vágva kezdett neki mondandójának.
- Ugyan Mira! Láttad mit tett Levy-vel nem? – kiáltott fel. - Meg kell ölnünk azt a nőt! – egyszerre csattant fel a két fiú, mire mind a kettejük arcát egy hatalmas találat érte. A tenyerem fájdalmasan csattant az arcukon.
- Hogyan tudtok ti most arra a nőre gondolni? – lélegzet visszafojtva figyeltek. Mire leengedtem a kezeimet. – Levy odabent fekszik és lehetséges, hogy ezúttal őt is elveszítjük! Most nem az a szörnyetek a fontos, hanem a barátunk. Mellette kell lennünk, és nem bosszút állnunk mikor ki tudja mi van vele!
- Bocs, igazad van. – Gazille együttértően bólintott, majd az orvosi ajtaján bekopogott.
- Gazille-kun, nem hiszem, hogy most zavarnod kéne őt. – mit sem törődve Juvia tanácsára, újra kopogott. Puliska-san, a harmadik jelzésre kinyitotta az ajtót, majd egy rövid szóváltás keretében beengedte Gazillet. Aztán újra, a hangtalan folyósón állva, csak egy pontot bámultunk. Az orvosi szoba piszkosfehér ajtaját.
Natsu…
- Jobban vagy? – Lucy hátát simogattam, miközben lehajtott fejjel zokogott. Az iskola egyik használaton kívüli folyosóján ültünk a falnak dőlve. Mikor megláttam a tekintetét az irodában, ahogyan az igazgatót nézi, magamat láttam, amikor megöltem az apám gyilkosát. Az izgatottság, harag és némi őrület keveréke bemocskolta a gyönyörű kék szemeit, ami most már halványodni kezdett, de a zavarodottság még mindig ott volt a tekintetében.
- Nem tudom Natsu. Én… - szipogva nézett fel rám. – meg akartam ölni, mert bántotta Levy-t. Ha nem jöttél volna akkor…
- De ott voltam Lucy és leállítottalak. – komoly tekintetemet látva egy kissé megnyugodott, de könnyei még ugyan úgy folytak. – El fogunk innen szökni és soha többé nem kell visszajönnünk.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne…
- Semmi sem egyszerű. – mosolyogtam rá, majd átkaroltam és belepusziltam aranyszőke hajába. Érzetem a teste melegét, ahogyan közelebb bújt hozzám.
- Szánalmas vagyok. – halkan, de hallottam, ahogy nevet. – a legjobb barátnőm bent fekszik az orvosiban, ki tudja milyen állapotban én meg itt depizek és sajnáltatom magam.
- Egyáltalán nem vagy az. Ha ilyen állapotban mennél oda, azzal nem segítenél Levy-nek és a többiek is csak aggódnának. Elég nekik most ez is, te meg az én ügyem maradsz. – felkuncogott, majd letörölte könnyektől nedves arcát.
- Én egy elég bonyolult ügy vagyok, nem igaz?
- Hát… - húztam el a számat, mire belém könyökölt. – Nyugi, csak vicc volt. De legalább jobb kedved lett.
- Köszönöm Natsu, te mindig itt vagy nekem, ha bármi bajom van. – felnézett rám, mire megsimítottam az arcát. A Flare által hagyott lila folt, már halványodni kezdett, de mikor hozzáértem felszisszent. Lassan hajoltam közelebb hozzá, és megpusziltam a fájó ponton, éppen a szeme alatt. Távolabb hajoltam a tekintetét keresve, de mindenhová nézett, csak rám nem. Felnevettem, mire hajlandó volt kitüntetni a figyelmével.
- Elpirultál.
- Én aztán nem! – bújt ki a karom alól, tetetett morcossággal. – Egyébként, ha már itt tartunk, te is.
- Most vallottad be, hogy elpirultál. – nevettem fel még hangosabban, majd újra magamhoz öleltem. Erre ő is felnevetett.
- Kiegyezünk egy döntetlenben? – ajánlotta fel.
- Hogy egy lánnyal döntetlenre áljak, azt már nem!
- Akkor mit akar őfelsége, mivel döntsük el, hogy ki nyert? – kacsintott rám, lágyan nevetve. Arca még mindig piros volt, szemei csillogtak, de nem a könnyektől, hanem a boldogságtól. Végigsimítottam a haján, mire ő is beletúrt az enyémbe és nevetve azt mondogatta jó fiú. Közelebb húztam magamhoz, már szinte az ölemben ült. Kezeit a nyakam köré fonta, mire a derekánál én is közelebb húztam, már teljesen az ölemben volt, arca alig pár centire az enyémtől. A tekintetében már nem csak a boldogság, de a vágy is megcsillant, telt ajkaira pillantottam. Olyan színű, akár az eper. Vajon az íze is olyan?
- Natsu… - szemeit óvatosan lehunyta, száját résnyire nyitotta, én pedig idegtépően lassan, de közeledtem felé. Mikor megéreztem a puha ajkak érintését, éreztem, ahogyan a vérem egyre jobban pezsegni kezd. Bátortalanul csókolt vissza, de egyáltalán nem ügyetlenül. Segítettem neki. Én is résnyire nyitottam a számat, nem húzódott el, ezért egyre éhesebben csókoltam, de mégis igazán szerelemből…
Rouge…
- Újabb nap, újabb haláleset. – Sting az ágyamon fekve dobálta a kezében tartott babzsák labdát. Nem igazán törődtem a megjegyzésével, hisz ezek a koránt sem vicces, fekete humora eredményei. – Vajon ki lesz a kövi? Talán a legjobb haverom csaja?
- Fogd be! – förmedtem rá, mire nevetve vágta hozzám a labdát, amit természetesen elkaptam, majd az összes izmomat megfeszítve vágtam hozzá.
- Au, most meg mit mondtam? – értetlenséget tettetve nevetett fel, majd felkiáltott. – Bocs Ten’.
- Már megszoktam. – a szobánkhoz járó, külön fürdőből Tenshi lépett ki egy sortban és kedvenc fekete pólómban. Vizes haját a kezében lévő törülközővel simította végig, majd kiterítette a radiátorra. Kicsit hátrébb toltam a széket, amin éppen ültem, hogy kényelmesen elférhessen az ölemben. Egyik lábát átvetette rajtam, hogy arcunk pont szembe legyen.
- Köszönöm drágám. – mosolygott, majd egy lágy csókot nyomott a számra, miközben beletúrtam nyirkos hajába.
- Pfúj!!! – elmosolyodtam, Tenshi pedig hangosan felnevetett.
- Jobb lenne, ha találnál magadnak egy barátnőt Sting. – adott tanácsot az ölemben ülő, miközben hevesen mutogatott. Helyeselésképpen én is barátom felé bólintottam.
- Minek? Most egy rakás csajt kefélhetek meg következmények nélkül. Nem kell nekem a kötöttség, ahogyan nektek sem. – a labdát újra felénk dobta, mire Tenshi védekezően emelte fel kezeit, de elkaptam a labdát mielőtt még célba érhetett volna.
- Nem olyan rossz dolog a kötöttség, főleg akkor nem, ha szerelemből fakad. – mondta Tenshi, miközben kivette a kezemben tartott labdát, majd felállt és meg sem állt Sting-ig.
- Most meg mi van? – nézett fel rá unottan.
- Azért, mert meg a kartál dobni, ezt most lenyomom a torkodon! – üvöltött fel Tenshi játékosan, majd Stingre vette magát és próbálta a szájába tömni a labdát. Az intézetbe való belépésem után egy évvel érkezett Tenshi. A Kapcsolatunk koránt sem volt felhőtlen, szívből gyűlöltük egymást, de ez lassan megváltozott…
- Fahom Tenhi, veh ki ezh a szarh a háboh! – kapálózott Sting, mire az említett megkímélte és lemászott róla. Újra az én ölembe kötött ki. Hátát a mellkasomnak vette, majd hátrasandítva mosolygott felém. Akaratlanul is felfelé görbült a szám…